(forrás: https://orias.berkeley.edu)
A berber származású Ibn Battúta valószínűleg az arab világ legnagyobb utazója, s Marokkó egyik leghíresebb szülötte volt. Magyarországon kevéssé ismert, holott a vándorkereskedő Ibn Battúta jóval nagyobb utat járt be, s jóval változatosabb helyekre jutott el, mint például a nálunk is ismert Marco Polo.
Ibn Battúta Tangerben született 1304-ben. Miután befejezte jogi tanulmányait, huszonegy évesen elbúcsúzott a családjától, és 1325-ben szárazföldi úton Tangerből elindulva, átkelve Észak-Afrikán, az egyiptomi Alexandriába ment. Innen Palesztina, Szíria, Irak érintésével átkelt a sivatagon, hogy felkeresse Mekkát és Medinát. Két évig tartózkodott Mekkában, hogy eleget tegyen vallási kötelezettségeinek. Nyugat-Arábiából valószínűleg kereskedelmi célból délre indult, Jemenbe, onnan pedig egészen a Zanzibáron túli Mozambiki szorosig hajózott.
Innentől nem volt számára megállás, elment Bahreinbe, meglátogatta Dél-Iránt, majd Kis-Ázsián keresztül egészen a Fekete-tengerig utazott. Ott áthajózott a Krím-félszigetre, majd az aranyhorda fővárosába, a Volga menti Szaraj-Berkébe indult. Ide már gazdag kereskedőként érkezett. Oroszországi utazásainak legészakiabb pontja Bolgár városa volt, de még északabbra már nem akart menni.
Ibn Battúta elkísérte a tatár követeket Konstantinápolyba, majd negyven napig utazott a Kaszpi-mélyföldön Urgencs városáig, ahonnét Bokharába ment. Felkereste Szamarkandot, majd megérkezett Indiába, ahol néhány évre letelepedett, és kereskedőként dolgozott. 1342-ben a delhi szultán Ibn Battútát, mint hivatalnokot Kínába küldte, az úton azonban kirabolták. A nincstelen Battúta a Malabar-parton nyomorgott, mígnem a Maldív-szigetek muszlim kormányzója fel nem fogadta.
Ibn Battúta folytatta vándoréveit: eljutott Ceylonba, Kínába, míg végül Arábián, Szírián, és Egyiptomon keresztül visszatért a marokkói Tangerbe. Később Battúta még tett egy rövid kirándulást Granadába is.
Ibn Battúta végül az Észak-Marokkóban található Fez városában telepedett le. A szultán küldöttségének kérésére elkísérte a csapatot Timbuktuba, visszafelé pedig átszelte a Szahara középső részét.
Ibn Battúta szárazföldön és vízen körülbelül 120 000 kilométert tett meg, mellyel valószínűleg a leghosszabb feljegyzett utazást vitte véghez a gőzgépek koráig.
Vándorlásai során nagy hírnévre tett szert, fejedelmek és vallási elöljárók fogadták nagy vendégszeretettel.
Miután a fezi fejedelmi udvarban beszámolt kalandjairól, Abú Inán, Marokkó uralkodója elrendelte Battúta utazásainak lejegyzését. Battúta tehát tollba mondta élményeit, így maradták ránk az a páratlan értékű forrásmunka, melyet azóta a világ számos nyelvére lefordítottak teljes vagy szerkesztett változatban.
Magyarországon a Klasszikus útleírások sorozatban jelent meg a Gondolat Kiadó jóvoltából 1964-ben, Ibn Battúta zarándokútja és vándorlása címen. A kötetet Boga István válogatta és fordította Prileszky Csillával.
Ibn Battúta emlékezete ma is elevenen él Marokkóban, nevét viseli a tangeri nemzetközi repülőtér, de számos hotel is.
Felhasznált irodalom:
Ibn Battúta: Ibn Battúta zarándokútja és vándorlásai. Gondolat, Budapest, 1964
I.P. Magidovics: A földrajzi felfedezések története. Gondolat, Budapest, 1961
