A II. Hassan sugárútról lekanyarodva a Passage Aït Souss nevű gyalogos sétányon található az Amazighe Kulturális Örökség Múzeuma, amit én csakúgy hívok, hogy a berber múzeum. Egyébiránt az „amazighe” szó Marokkóban a berber kultúrát és a legfőbb berber dialektust jelöli, ők így nevezik magukat.

A múzeum 2000. február 29.-én nyitotta meg ünnepélyesen a kapuit, hogy bemutassa a tradicionális amazighe ékszerkollekcióját, és a Sous Massa Draa régióból származó mindennapi használati tárgyakat. Elsősorban a helyi kézműves hagyomány termékein keresztül kívánják reprezentálni kultúrájuk gazdagságát.

Belépve a főkapun egy háromszintes épületbe érkezünk. Rögtön az ajtóval szemben található a jegypénztár, tőle jobbra az első terem pedig a modern (mai) művészeknek nyújt kiállítási lehetőséget. Mikor mi mentünk, épp két új kiállítás között voltak, de már láthattunk néhány festményt, melyek rövidesen felkerülnek a falakra.

Raissa Yamna Tamasit

Ebből a teremből továbblépve az épület főcsarnokába jutunk vissza, ahol elsőként egy nagyméretű, egész alakos fénykép fogadott minket egy tradicionális viseletbe öltözött énekesnőről, aki a kezében egy hagyományosan marokkói, ribab nevű vonós hangszert tart. Az ilyen hangszereket eredetileg kecskebőrrel vonták be, és a húrjai emberi hajból készültek. A ribab egy férfi hangszer, ezért is számít különlegesnek a képen látható énekesnő, akit Raissa Yamna Tamasit-nak hívtak. Öltözékén jól megfigyelhetőek már most azok a fajta az ékszerek, melyeket később a látogatónak élőben is lehetősége lesz megtekinteni. A berber nők számára nagyon fontosak voltak az ékszerek, ez a mindennapi viseletük része volt. Nyakláncaikat pénzzel díszítették, fülükbe nagy fülbevalókat akasztottak, és kézzel készített cipőket hordtak. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a régi korokban mindent kézzel készítettek.

Tikint (felső sor, balról az első négy), tamis (felső sor jobb széle), kanoun (második sor, balról az első), tázsin (második sor, balról a második), és más tálak

Következő állomásként fából és fémből készült tálakat láthatunk, úgymint: tikint, tamis, kanoun, és a már egy korábbi cikkemben bemutatott tázsin (tajine). A mellékelt kép középső sorának bal szélén látható a kanoun, ezt használták főzéshez, erre rakták rá a tázsint (balról a második), a kúp alakú főzőedényt. A felső sorban négy tikint látható, az ötödik a jobb szélen pedig a tamis, amit kuszkusz főzéshez használtak. 

A továbbiakban az Anti-Atlaszból származó szarvból készített tartót, és mívesen díszített tőrt láthattunk.

Pénzérmékből készített díszek

A tárlat e pontjától kezdődnek a különböző nagyságú és stílusú ékszerek gyűjteménye, mely a földszint további termein át egészen az alaksorig folytatódik. Mint fentebb írtam, a régi berberek nagyon szerették az ékszereiket pénzzel díszíteni. Ha jobban megnézzük a kiállított nyakláncokon látható érméket, egy érdekes dolgot fedezhetünk fel: a pénzek fő motívuma a Dávid-csillag, melynek közepén arab írással a korszak marokkói királyának neve olvasható. A pénzeken még készítésük dátuma is jól kivehető: 1320, és 1321. És, hogy miért keverték ilyen mértékben a zsidó és muszlim motívumokat? Az iszlám előtt a különböző berber törzsek nagyon sokféle vallási hitvilággal rendelkeztek. Néhányan hagyományosan politeisták voltak, mások áttértek zsidó és keresztény vallásra. Miután az arabokkal eljött az iszlám korszak, a berberek többsége is felvette az iszlám hitet, de nagyon sok zsidó és keresztény berber is megmaradt az országban. A zsidók hagyományosan a királynak dolgoztak, többek között az adminisztrációért feleltek, írnokok és titkárok voltak, és a pénzverés is az ő feladatuk volt. Ezért aztán ezek a pénzek jól mutatják az akkori kor Marokkójának vallási és kulturális sokszínűségét.

Az ezüst ékszereket nem csak pénzzel, hanem drágakövekkel is díszítették. Leginkább a borostyánt kedvelték, annak is a sötétebb, nem átlátszó fajtáját. S minél nagyobb volt a kő, annál jobb.

A vitrinekben különböző, khamsákat is láthatunk: khamsa-nak nevezik a feltartott öt ujjas tenyeret, melyet a rossz szellemek elűzésére használtak. Ez a szimbólum sokfelé elterjedt a régióban, talán többen is találkoztak már vele.

Még egy ezüstkereszt is helyet kapott a kollekcióban, bár ez nem keresztény kereszt: ez a Dél Keresztje nevű csillagképet ábrázolja. A Dél Keresztje a berberek számukra a Szahara jelképe.

A múzeumban nem csak eredeti tárgyakkal, de néhány reprodukcióval is találkozhatunk. Ilyenek a Kanári-szigetek berber kultúráját bemutató fakancsók és fatálak, továbbá a két picike istenszobor másolata, ami a korai animista berber hitről mesél.

A múzeum első emeletén is sok érdekességet láttam: fakulcsokat és egészen érdekes „visszahajló” fémkulcsokat. A továbbiakban kézzel írt könyveket, Koránokat, papírokat és dokumentumokat mutattak be. A második emelet végén régi lámpások sorakoznak. 

A múzeumban mindezeken túl szőnyegeket, kézzel faragott ajtókat, és fotókat is láthatunk.

Nekem összességében nagyon tetszett a múzeum, mert habár a kollekció nagysága nem vetélkedhet ez nagyobb európai múzeum bőségével, azért nem vall szégyent. Nagyon érdekes volt látni a berber vagy más néven amazighe kultúra ékszereken keresztül megjelenő ízlés- és hagyományvilágát, kézművességük egyediségét vagy éppen hasonlóságát. Sokat tanultam róluk. A múzeumot nagyjából egy-másfél óra alatt be lehet járni, szóval nem is kell rááldozni egy negyed napot sem.

A vasárnapok és a vallásos ünnepnapok kivételével minden nap nyitva tartanak 9:30-tól este 17:30-ig. A belépő felnőtteknek mindössze 10 dirham, diákoknak pedig csak 5 dirham. Ez az ár még Marokkóban is igencsak jutányosnak számít. A múzeum dolgozói ingyenes tárlatvezetést is biztosítanak; beszélnek angolul, franciául, arabul és berberül.

Szerintem, ha valaki Agadirban jár, menjen el mindenképp az Amazighe Kulturális Örökség Múzeumába. Nekem megérte.

 A múzeum bejárata