A kis taxik

Marokkóban kétféle taxi típussal találkozhatunk, melyek jócskán eltérnek magyarországi társaiktól.

Az egyik a városi taxi, amely csak három utast szállít (egyet az anyósülésen, kettőt hátul). Ha ennél több utas óhajtaná igénybe venni a szolgáltatást, a csoport fennmaradó részének egy másik taxit kell fognia (vagy keresnie egy hatszemélyes taxit). Ennek oka, hogy Marokkóban törvényben szabályozták az utasok létszámát, mert korábban sok baleset történt, ahol sok utas sérült meg vagy vesztette életét. A városi taxik jobbára taxiórákkal működnek. Azért írom, hogy jobbára, mert bár a taxisok többsége rendesen bekapcsolja és lenullázza a számlálót, de érdemes az utasnak figyelnie, mert óra nélkül jóval drágább lesz az utazás.

Vicces adalék, hogy az órák többsége olasz márkájú és lírában számol (gondolom miután Olaszország átállt az euróra Marokkóba adtak el egy csomó taxiórát – ezért olvasható annyi prezzo della corsa felirat a taxiórákon). Agadirban a taxik pirosba hajló sötét narancsszínűek (=répaszínűek), könnyű őket felismerni. A gépkocsik évjárata, típusa, állapota változó, bár a legtöbb egyértelműen Peugeot vagy Dacia márkájú.  A városi taxik díjszámítása 2 dirhamtól kezdődik.

A nagy taxik

A másik taxi típus a hatszemélyes távolsági taxi. Ezeket onnan lehet felismerni, hogy nagyobbak és újabbak a városi taxik többségénél, és világos színűek. A távolsági taxik viszont csak azután indulnak el, hogy megteltek, és a viteldíjat előre kell kifizetni. Távolsági taxinál csak akkor van lehetőség az egyedüli utazásra, ha az utas minden helyet kifizet. Alapesetben azonban a városok közötti taxizás nem drága, mert a költségeket a taxis elosztja hat utasra.

Érdemes egyébként jól felkészülni, mert a taxisok nem igazán beszélnek angolul. A legtöbben csak arabul beszélnek, ha ismernek nyelveket, az leginkább a francia. Persze kilehet fogni angolul valamennyire tudó taxist, de ők a ritkábbak.

Jó ötlet a címeket előre leírni egy cetlire (lehetőleg franciául) és azt mutatni meg nekik, vagy egy arab ismerőssel felvenni egy hangfájlt, amiben felmondja arabul a címet, ahol a szállás található. Így a turista egyedül is képes lesz visszataxizni a szállására, csak le kell játszania a taxisnak a hangfájlt. A másik megoldás, ha van térképünk, és azon mutatjuk meg, hova szeretnénk menni.

Ha Agadirban a taxiállomásra akarunk eljutni, csak mondjuk a sofőrnek, hogy batoir (ejtsd: "bádvár"), és tudni fogja. Ez azért fontos, mert ott parkolnak egyaránt a városi- és a városok közötti taxik egy helyen.

GPS-t egyébként ne keressünk a taxikban, mert az nincsen, így ha nem tudja a taxis a címet, vagy nem érti, amit mondani akarunk neki, megkérdezi egy kollégáját, hátha az tud segíteni. 

A taxisok vezetési stílusa szintén eltérő az otthonitól, mert az egész marokkói (és afrikai) vezetési kultúra más. A gyalogosok ott és akkor mennek át az úttesten, ahol és amikor nekik kedvük szottyan, nem érdekli túlzottan őket a kijelölt gyalogátkelő. A taxisofőrök gyorsan és könnyedén ingáznak a sávok között, innen nézve elég lazának tűnnek. Alkalmanként be is szólnak egymásnak. Sok taxisofőr, amúgy igazán karakteres figura, filmbe illőek.

A marokkói autóvezetőkre azt mondanám (nem csak a taxisokra), hogy a kreszt csak kedvük szerint tartják be, de cserébe legalább magabiztosan hágják át.