Itt különböző mézek kaphatóak

A souk szó jelenti a közel-keleti és észak-afrikai országokban a piacot. A mi szóhasználatunkban a souk a bazár szinonimája, viszont az arab nyelvű országokban megkülönböztetik a bazárt a souktól. A bazárt csak néhány speciális bolt elnevezésére használják.

Agadirral kapcsolatban a város legnagyobb piacáról fogok írni, aminek a neve Souk El Had. A Souk El Had jelentése „vasárnapi piac”. A piac területe hétfőn zárva tart, olyankor még a kapukat is bezárják. Egyébként minden más nap nyitva vannak.

Az 1960-as földrengés előtt is a mai helyén állt a piac, de az akkori eladók még sátraikból kínálták portékáikat. A mai piac területét egy várfalhoz hasonló védmű veszi körbe, és a piac területére 12 kapun át vezet az út.

Tázsinból sincs hiány

Az agadiri piac az egyik legnagyobb Marokkóban, érdemes felkeresni. Belül a falak mellett boltok követik egymást, középen sorok. Vannak területek, ahol jobbára csak zöldségesek árulnak, máshol csak ruhákat vagy cipőket lehet venni. Rengeteg dísztárgy van mindenfelé, szőnyegárusok is akadnak bőséggel. Rengeteg fűszert árulnak, ha valaki sáfrányt venne talán itt érdemes vásárolnia. Többen árulnak argánolajat és mézet: van olyan kereskedő, aki csak átveszi az argánolajat, de van olyan is, aki maga állítja elő az argánolajat a boltjában. Én is találkoztam egy asszonnyal, aki a földön gyúrta az argánmasszát.

És akkor beszéljünk az árakról. A piac területén csak nagyon kevés olyan eladó van, aki fix árakkal dolgozik. Ha például süteményt vennénk, ott általában ki van írva, hogy mennyibe kerül az aprósütemény kilója vagy darabja. Ilyen helyen nem érdemes alkudni, mivel előre kiírt fix árakkal dolgoznak, amik többnyire korrektek is. Azonban a legtöbb helyen az eladók csak bemondanak egy árat, ami jóval magasabb annál, mint amit a termékük ér vagy amennyiért egy marokkóinak eladnák. Főleg, ha látják, hogy a turista nyugati, akkor eleve abból indulnak ki, hogy minden nyugati gazdag és tele van pénzzel, őket nyugodtan le lehet húzni.

Festmények és csillárok

Az általam elolvasott marokkói útikönyvek, mind azt írták, hogy az eladók általában az eladási ár dupláját mondják be, és ha ezt lealkudjuk a felére, akkor nem járunk rosszul. Én viszont saját tapasztalatomból mondom, hogy ez egy hülyeség. Az eladók, nem hogy kétszeres árat kérnek, de sokszor nem szégyellik elkérni a reális eladási ár ötszörösét sem. Aztán még, ha ezt lealkudod a felére, és örülsz magadnak, akkor is rendesen megvágtak. Számtalan trükkjük van, hogy lehúzzák pénzzel az embert. Egyik nagyon kedvelt módszerük, hogy eljátsszák a barátságos, érdeklődő helyit, aki csak ismerkedni akar, majd olyan negyedóra után előadja, hogy van neki is itt egy boltja, ami szívesen megmutatna. Te meg elmész vele, mert gondolod, abból baj nem lehet, ha körülnézel, meg ha megtetszik valami, veszel belőle egy keveset. Ezt követően az eladó tart egy kiselőadást arról, hogy mi minden van a boltjában, persze minden minőségi, eredeti termék, gyere, kóstold meg, és hogy neked, CSAK NEKED, ő olcsóbban fogja adni, mint mások adnák. Behív a boltjába, folyamatosan beszél, elmondja, hogy emlékezteted a fiára vagy a testvérére vagy akárkijére. Folyamatosan beszélnek, neked meg már zsong a fejed, a végén már bekalkulálni sem tudod, mi mennyibe kerül, és mennyi ez átszámolva. A fix árak hiányán túl az sem segít, hogy nem tudod Marokkóban minek mennyi a reális értéke. Sok az olyan termék, ami Marokkóban drágább, mint Magyarországon (pl: az alkohol összehasonlíthatatlanul drágább; de drágábbak az importált cuccok is pl.: a spaghetti tészta, a paradicsomlé vagy a Nutella), aztán van sok minden, ami Marokkóban olcsóbb, mint nálunk (zöldségek és gyümölcsök, taxis tarifák, az internet).

Vízipipák és lámpaburák

Szóval az eladók nagy színészek, akik egyszerre behízelgőek és követelőzőek. Egyik eljátssza a megbízható, érdeklődő helyit, a másik pedig inkább erőszakosan akarja rád tukmálni mindenét, és sokan azért veszik meg a termékét, hogy megszabaduljanak már. Egy piacon sose tudhatod, ki az, aki tényleg őszinte és kedves veled, és ki az aki csak megjátssza. A legjobb, ha a vásárlás időtartamára felfüggeszted a naivságodat, és úgy tekintesz a piacra, mint egy csatatérre, ahol mindenkinek a pénzedre fáj a foga, neked viszont meg kell védened bármi áron. Egy stratégiai játék, csak nem a táblaasztalon vagy a monitoron zajlik, hanem a piacon.

Az egyetlen igazán jó taktika, amit mindenkinek tudnék javasolni, aki piacos nagy bevásárlásra adja a fejét, hogy konzultáljon előtte egy marokkóival. A legjobb, ha egy helyi elkíséri a turistát piacozni, és ott helyben mindenről megmondja a reális értékét, netán még alkudozik is helyette. Ha erre nincs mód, akkor a turista készítsen előre egy listát azokról a tárgyakról, amiket szeretne megvenni és esetleg a szállodában vagy az interneten tájékozódjon előre, hogy minek mennyi a reális értéke. Aztán tartsa magát ahhoz, és ha pofátlanul sokat kér valaki, azonnal hagyja ott, és keressen másik helyet. Minden boltra jut 20-30 másik ugyanolyan.

Az agadiri piacot, csak úgy, mint a marokkói piacokat, érdemes felkeresni, leginkább azért, mert sokkal színesebbek és szagosabbak, mint amikhez mi Európában hozzászoktunk.